A 20. századi fizika
vége
Molnár R. Pál fizikus írása
Nibiru előszava
Descartes szerint
"aki kételkedik, az gondolkodik." A tudományra vonatkoztatva ezt a
tételt, én úgy fogalmaznék, hogy csak az gondolkodik, aki
kételkedik. Ezzel szemben a magukat tudósoknak nevezők körében
minden időben megfigyelhető volt egy különös dogmatizmus, mely
áthatolhatatlan falaival legalább annyira hátráltatja a tudomány
fejlődését, mint ahogyan a vallásos dogmatizmus hátráltatja a hívő
emberek spirituális épülését. A tudományos dogmatizmus különben is
igen közel áll az egyházi dogmatizmushoz, mert a dogmák
védelmezőinek motivációja gyakorlatilag semmiben sem különbözik.
A tudományos élet minden területén megfigyelhető az ún. "szent
tehénné" válás. A szent tehenek tételei idővel megkövesedett
tabukká alakulnak azok körében akik maguk nem képesek tudományos
gondolkodásra. Idővel ezekből a tabukból dogmák lesznek, és minden
olyan tudóst, aki a dogmákat megkérdőjelezi, kirekesztik a
dogmatizmuson nevelkedett "hivatalos tudomány" képviselői. Már ez a
kifejezés is sok mindent elárul: "hivatalos tudomány".
A tudományban nincsen előrelépés kételkedés nélkül. Az igazi
tudós arról ismerszik meg, hogy még abban az elméletben is
kételkedik, amit ő maga állított föl az előző percben. El sem lehet
képzelni hol tartanánk már, ha egyes körök puszta érdekből, vagy
egoizmusból nem sajátítanák ki a történelemtudományt, a régészetet,
az antropológiát, és végül, de nem utolsó sorban a fizikát!
Napjainkban számos rendkívüli elme bizonyította már be, hogy a
20. századi fizika, Einsteinnel együtt recseg-ropog. Tökéletesen
kidolgozott, ám szisztematikusan elhallgatott elméletek ezrei
bombázzák a dogmákat. A hivatalos tudomány úgy tesz, mintha ezek az
elméletek, vagy bizonyítások nem is léteznének, miközben tonnaszámra
publikálhatnak olyanok, akik a dogmákról értekeznek. Az elméletek
módszeres elhallgatásában hazánk az élen járók közé tartozik. Itt az
ideje, hogy ennek vége legyen. Tudásfa Akadémia néven pár éve
létrejött egy a tudást terjeszteni kívánó lelkes megszállottakból
álló társaság. Molnár R. Pál barátom is oszlopos tagja ennek a
csapatnak. Az alábbi írása komoly tudományos viták elindítója.
Legalábbis külföldön.
Bocsánatos bűn: nem vagyok fizikus. Nekem ez a szint már kissé
magas. Biztosan akad ellenben majd valaki, aki meglátja benne a
szépséget, és az igazságot.
Nibiru 2006.05.15
"A Természetet én egy pompás és nagyszerű szerkezetnek látom, melyet
csak nagyon tökéletlenül vagyunk képesek felfogni, és ami a gondolkodó
embert az alázatosság érzésével tölti el. Ez egy őszintén vallásos érzés,
melynek köze nincs a miszticizmushoz."
Albert Einstein
Bevezetés
Ebben a dolgozatban
többek között bebizonyítjuk, hogy a táguló vagy deformálódó rendszerekben,
mint a Big-Bang kozmológia az elektrodinamika és a kvantumelmélet minden
differenciálegyenlete használhatatlan.
A Big-Bang kozmológia
a modern materialista, ateista világnézet egyik alappillére, vagy még
inkább zászlóshajója. Ezen világnézet hívei azt hiszik, hogy nekik egy jól
megalapozott –ércnél is maradandóbb- tudományos hátterük van. Nos
szeretnénk tájékoztatni őket, hogy nincs semmiféle biztos háttér, például
az elemek keletkezésének elmélete az első három percben semmivel sem
tudományosabb, mint a bibliai teremtés mítosza.
Nézetünk szerint a
tudomány és ezen belül a fizika nem a végső igazságok gyűjteménye, csak
egy eszköz, egy módszer, amivel növelhetjük a tudásunkat az életről, az
emberről és történelméről, vagy az univerzumról. Ez nem egy könnyű, sima
autópálya, hanem inkább egy kanyargós ösvény, ami tele van kanyarokkal,
elágazásokkal és zsákutcákkal. A tudományban nincs királyi út.
A Maxwell egyenletek
eredetéről
Maxwell az
elektromágneses rendszereket leíró híres egyenletei Faraday, Ampere és
Grassman kísérletein alapulnak. Ezeket az egyenletek eredetileg integrál
formában írta fel vákuumbeli rendszerekre [1].
(1)
Ez egy globális leírása az elektromágnese rendszereknek, amely
tartalmaz minden nélkülözhetetlen adatot. Az integrálegyenletekkel
azonban sokkal nehezebb dolgozni, mint a differenciálegyenletekkel.
Ezért Maxwell transzformálta az (1) egyenleteit differenciális
alakba.
(2)
 ,
 ,
 ,
 .
Ehhez a
transzformációhoz fel kell használni a jól ismert Gauss és Stokes által
bizonyított integrál tételeket. Ez a levezetés megtalálható a legtöbb
fizikai kézikönyvben. A (2) egyenletek lokálisan írják le az
elektromágneses rendszereket, ami a vizsgált téridőpont infinitezimálisan
kicsiny környezetében ekvivalens a globális leírással.
A
probléma ezzel az átalakítással az, hogy a Gauss tétel kizárja a vizsgált
tértartomány időbeni változását, és a Stokes tétel pedig kizárja a
vizsgált felület időbeni változását. Vagyis a Maxwell egyenletek
differenciális alakjának használatakor el kell fogadni, hogy azok nem
alkalmasak deformálódó rendszerek leírására.
Ez
idáig, csak egyetlen megoldási módszerrel találkoztunk a Maxwell integrál
egyenletek megoldására, de ez a lehetőség még nem eléggé kihasznált [2].
A Planck
féle konstans eredetéről
A
feketetest sugárzás spektrumának leírása során Planck ugyancsak
kihasználta a leírt üreg állandó határfeltételeit. [3] Az állandó határú
üregrezonátor a kerete az állóhullámok módusainak. Planck a klasszikus
levezetésében bevezet egy önkényes feltevést a módusok gerjesztésére. Ez
hasonlít arra a csalásra, mikor a diákok a mérési jegyzőkönyv
elkészítésekor megszorozzák egyenleteiket az úgynevezett
jósági tényezővel J
 .
Ha egy J olyan elegáns, mint a Planck féle kvantum hipotézis
ezt hívjuk MSzCs-nek (Minimálisan Szükséges Csalás).
Természetesen, ha az üreg falai időben változnának, akkor nem
alakulhatnának ki állóhullámok sem. Ha nem alakulnak ki álló hullámok,
akkor a kvantálás is lehetetlen.
Ennek a
sugárzási modellnek, vannak más gyengeségei is, például a fénynyomás
kérdése. Bizonyított tény, hogy a tisztán transzverzális elektromágneses
hullámok nem gyakorolnak nyomást, mivel nincs energia-impulzus áramlás a
falon. Ebben az esetben nincs fénynyomás és a foton gáz jól ismert
állapotegyenlete
(3) p=u/3
kizárólag akkor vezethető le, ha léteznek longitudinális elektromágneses
hullámok is [4]. Természetesen a fénynyomás nem azonos a fény széllel,
amit Lebedev mért ki. Mind a mai napig várat magára egy korrekt
fénynyomást meghatározó kísérlet.
A
sugárzási mezők vizsgálata deformálódó rendszerekben, egy alig vizsgált
kérdése a fizikának. Ez egy szűz terület, és hatalmas potenciál az
elméleti és a kísérleti fejlődésre, ami teljesen új technológiák forrása
lehet. [2]
A
kvantum mechanika eredetéről
Az első
áttörő eredmény a mikroszkopikus rendszerek leírásában a Heisenberg féle
mátrix mechanika [5]. Ez volt talán a legfelfoghatatlanabb intellektuális
ugrás a fizika történetében. Schrödinger kifejlesztett, egy ezzel
ekvivalens, de valamivel emészthetőbb leírást, amit hullám mechanikának
neveznek.
(4)
Természetesen a hullám és a mátrix mechanika is örökölte a Planck féle
konstanst, és a vele járó feltételeket. Ez az oka, annak, hogy a kvantum
mechanika képtelen a kvantumugrás folyamatának leírására, miközben jól
használható a sajátértékek kiszámítására. Tulajdonképpen a kvantum statika
lenne a megfelelőbb elnevezés.
A
relativitáselmélet eredetéről
A 20.
század elején Poincare egy meglehetősen bonyolult leírását adta, az
elektromágnességnek [7]. Pár évvel később Einstein publikált egy
dolgozatot, „A mozgó testek elektrodinamikájáról” címmel [8]. (Mozgó, de
nem deformálódó.) Később ezt ismerték el mint a speciális relativitás
elméletét. Einstein modelljében. természetesen a Maxwell egyenletek
differenciális alakja szerepelt így a relativitás elmélet ugyancsak egy
lokális modell állandó határfeltételekkel.
Túl a
lokalitási problémán, van néhány cáfoló jellegű kísérlet. Az első a
Trouton-Noble kísérlet [9], aminek a leírásához új hallgatólagos
feltevéseket kellett bevezetni az elméletbe. A második probléma a Sagnac
kísérlet, vagy lézer-giroszkóp technológia [10]. Ez a kísérlet leszűkíti
az elmélet használhatóságát a tisztán egyenes vonalú, egyenletes mozgást
végző rendszerekre. De vannak sokkal problémásabb mérések is, például a
Marinov, vagy a Silvertooth fénysebesség mérések [11], amelyek
tapasztalatilag cáfolják a fénysebesség állandóságának axiómáját. A
relativitáselmélet hívei, nem akarnak tudni ezekről a mérésekről, a
struccokhoz hasonlóan inkább homokba dugják a fejüket. De az is előfordul,
hogy nagyhangon lesarlatánozzák, meghurcolják, öngyilkosságba kergetik
szerencsétlen felfedezőket, a magukat szkeptikus valló újkori tudományos
inkvizítorok.
A
Big-Bang mítosz eredetéről
Einstein
és csoportja kifejlesztették az Általános Relativitás Elméletet [12].
Ennek a modellnek van néhány szép eredménye a Merkúr perihélium
elhajlásának és a fény napkörüli elhajlásának leírásában.
Eredetileg Einstein egy statikus Univerzumot írt le. Egy orosz
meteorológus A. Friedmann egy furcsa kritikát írt Einstein megoldásáról
[13]. Úgy véljük, hogy ez a fizikatörténet legnagyobb hatású rossz cikke.
Megvizsgáltuk és cáfoltuk e dolgozat minden lényeges állítását [14].
Einstein első válaszában ugyancsak elutasította Friedmann ötletét. Később
azonban elfogadta az ő nevével fémjelzett új paradigmát, és ezzel a
tudomány zsákutcába futott.
Szeretnénk leszögezni, hogy a fentiek miatt a modern fizika minden
kísérletileg megerősített eredménye a táguló univerzummal kapcsolatban a
J jósági tényezők (matematikai csalások) gátlástalan
használatának gyümölcse, vagy valami nagyon különös véletlen.
Az
Univerzum disszipatív modelljéről
Természetesen lehetséges, hogy az általunk megfigyelt univerzum tágul,
vagy még inkább deformálódik, de a modern fizika jelen állapotában nem
alkalmas deformálódó rendszerek leírására.
Van
azonban lehetőség deformálódó rendszerek leírására is. Ottó Heckmann
végzett ilyen irányú kutatásokat, ahol a tökéletes folyadékok Euler
egyenleteit használta [16].Továbbfejlesztve
ezt a gondolatot, és a reális folyadékok Navier-Stokes egyenletét
használva levezethető, egy ugyancsak lokális modell az észlelt univerzum
leírására [17], amely mentes a Big-Bang
mítosz ellentmondásaitól. Eben a leírásban speciális szeparációt
alkalmazunk a tér és az időváltozók szétválasztására, és nemlineáris
Riccati egyenletek nyerhetünk. Természetesen ez is lokális modell, de a
vizsgált anyag bármely pontján alkalmazható.
Következmények
Egy
modellt akkor hívinuk tökéletesnek, ha elég precízen képes leírni az
ismert kísérleteket, és mentes a matematikai ellentmondásoktól. Be kellett
látnunk, hogy pillanatnyilag nincs igazán alkalmas modell a deformálódó
rendszerek leírására. Ez a modern fizika gyökérproblémája.
A fenti
rövid áttekintés arra akart rámutatni, hogy valamivel több szerénységre,
alázatra, és nyitott elmére lenne szüksége az uralkodó elméletek híveinek.
Gödel és Church bebizonyította, hogy nem lehetséges komplett axiomatikus
elméleteket alkotni. Manapság néhány fizikus éppen a végső, mindent leíró
elmélet kidolgozásán fáradozik, miközben képtelenek vagyunk leírni
egyszerű elektrodinamika rendszereket. Ajánljuk ezt a helyzetet azok
figyelmébe, akik a tudományos modelleket mint végső igazságokat, vagy
vallási dogmákat próbálják beállítani.
A fizika
éve elmúlt, az összes ünnepséggel együtt. Látható volt a tudomány ereje és
dicsősége. Itt az ideje a felébredésnek, és látni a való világot. Vagyis a
modern fizikának nincs egyetlen modellje, amely képes lenne
ellentmondásmentesen leírni a táguló és deformálódó elektromos és kvantum
rendszereket. A 20. századi fizika teljes épülete a kvantum mechanikán
(ami inkább kvantum statika) és a relativitás elméleten nyugszik. Ismert
tény, hogy egy axiomatikus elmélet nem lehet részben rossz. A
legcsekélyebb változtatás az axiómarendszerben, egy teljesen új elméletet
generál. Így aztán elkerülhetetlen a teljes modern fizika újraszámolása és
újraépítése. A 20. századi fizika 1905-ben kezdődött, mikor a siker utáni
vágy meghaladta a korrektség utáni vágyat. Ez volt a pozitivizmus győzelme
a hagyományos racionalizmus fölött. Egy évszázad, gyakran metafizikus
optimizmusa után ismét az alapkérdésekhez érkeztünk el. Be kell látnunk,
hogy ez a 20. századi fizika vége, de minden vég egy új kezdetet hoz
magával. Egy új paradigma indulása várható.
Olyan
meglepően könnyű volt lerombolni a modern fizika épületét, amit kutatók
ezrei emeltek egy évszázad alatt. Ha a fizika –a modern tudomány
legfontosabb, és kísérletekkel leginkább alátámasztott része- úgy tudott
összeomlani, mint egy kártyavár, vajon milyen erősek a többi tudományágak?
Mi az érvényessége a biológiának, a darwinizmusnak, a történelemnek, vagy
a többi tudomány jellegű modellnek, vagy az egész materialista és harcosan
ateista világnézetnek. Lehetséges, hogy ezek inkább ideológiai modellek,
mintsem racionálisak?
Négyszáz
évvel ezelőtt Giordanó Brúnót megégették, ezt követően a nyugati kultúra
kettéhasadt, mint egy skizofrén elme. Elkezdődött egy végtelen és
értelmetlen háború a vallások és a tudomány között. Hiszünk abban, hogy
lehetséges és tudjuk, hogy szükséges egy új kultúrát kifejlesztenünk,
amely egyesíti a tudomány és hit értékeit. E nélkül a nyugat valószínűleg
el fog tűnni, ahogyan azt Spengler megjósolta [18].
A világ
tele van megoldatlan problémákkal, például az olcsó és biztonságos
energiatermelés, vagy a tiszta technológiák hiánya. A "modern" tudomány,
mint nagyhatalmi tényező, nem tűnik elég hatékonynak ezen kihívások
megválaszolásában. Azt javasoljuk, hogy erőforrásainkat a problémák
megoldására fordítsuk, és ne töltsünk időt és pénzt elavult elméletek
ideológiai védelmezésére, a materialista, ateista világnézet erőszakos
terjesztésére, vagy a más paradigmákban gondolkozók üldözésére a
tudományos szkepticizmus nevében.
Molnár R. Pál
Hivatkozások
[1] J. C. Maxwell: A Treatise on Electricity and Magnetism
(Oxford- London, Clarendom Press, 1873).
[2] M. Meszaros, Plasma Science, 1998.
25th Anniversary. IEEE Conference Record Abstracts. 1998 IEEE
International on Volume , Issue , 1-4 Jun 1998 p. 160. Az interneten:
http://ieeexplore.ieee.org/search/wrapper.jsp?arnumber=677576
[3] M. Planck: Vorlesungen Über die Theorie der Warmestrahlung (Verlag von
Johann Ambrosius Barth, Leipzig, 1923); H. A. Lorentz:
Theorie der Strahlung (Akademische Verlaggesellschaft M. B. H. Leipzig
1927).
[4] P. R. Molnár, T.
Borbély, and B. Fajszi, in The Enigmatic Photon, Vol. 4: Developments,
ed. by M. W. Evans et al. (Kluwer Academic Publishers,
Dordrecht-Boston-London, 1997), Chapter IX, p. 205.
[5] W. Heisenberg, Zeitschrift für Physik, 33, 879, 1925.
[6] E. Scrödinger, Annalen der Physik, 79, 361 (1926).
[7] H. Poincare, Flammarion ed. (Paris. 1902)., and Compt. Rend., 140, 1504 (1905).
[8] A. Einstein, Annalen der Physik, 17, 891.
(1905).
[9] Fr. T. Trouton – H. R. Noble, Proc. Roy. Soc. 72, 132 (1903).
[10] G.
Sagnac, Compt. Rend., 157, 708 (1913); J. de Phys., 5, 177
(1914).
P.R.
Molnár, M. Mészáros: Modern Nonlinear Optics,
Part 3, Second Edition, Advances in Chemical Physics, Volume 119,
chap. V., pp. 387-401 (J. Wiley & Sons, 2001).
P.R. Molnár, “On the
acoustic of moving bodies”,
publication in process in Galilean Electrodynamics.
[11] S. Marinov, Axiomatic Fundamentals and Experimental Verifications of the
Absolute Space-Time Theory, C.B.D.S. Pierne Libert Bruxelles (1977); and
Spec. Sc. Techn. 3,
57 (1980).
E. W. Silvertooth and C. K. Whitney, Physics Essays 5, 82 (1992).
[12] A.
Einstein, Annalen der Physik, 49, 769 (1916).
[13] A.
A. Friedmann, Zeitschrift für Physik, 10 377 (1922)., ibid 12, 326 (1924).
[14] M.
Mészáros and P. R. Molnár, Annalen der Physik, 45, 155 (1988);
M. Mészáros
and P. R. Molnár, Annalen der Physik, 46, 153 (1989);
P. R. Molnár
and M. Mészáros, Annalen der Physik, 46, 381 (1989);
M.
Mészáros and P. R. Molnár, Physics Essays 3, 284 (1990);
P. R.
Molnár and M. Mészáros, Indian Journal of Pure & Applied Physics
29, 34 (1990);
M.
Mészáros and P. R. Molnár, Physics Essays 5, No. 4 (1992).
[15] A.
Einstein, Zeitschrift für Physik, 11, 326 (1922).
[16] O.
Heckmann, Theorien der
Kosmologie. Berlin: Springer-Verlag, 1942, chap. 1.
[17] M.
Mészáros and P. R. Molnár, Annalen der Physik, 46, 481 (1989);
P. R. Molnár, Galilean Electrodynamics, 4. 51 (1992).
[18] O.
Spengler, Der Untergang des Abendlades Umrisse einer Morphologie der
Weltgeschichte,
C.H. Beck'sche Verlagsbuchhandlung, München, (1923).
|
|
