nibiru.hu

 

 


Veritas Vincit!

Honlapom folyamatosan
építés alatt. (v 0.4.56)

Nyitóoldal, változásokInformatikaPolitika, közélet Magyar SzívvelEgészségSzabadidő, hobbiTudományEgyéb írások

Tudomány - A 20. századi fizika vége

Barátaim oldalai

A 20. századi fizika vége

Molnár R. Pál fizikus írása


A szerkesztő előszava

Descartes szerint  "aki kételkedik, az gondolkodik." A tudományra vonatkoztatva ezt a tételt, én úgy fogalmaznék, hogy csak az gondolkodik, aki kételkedik.  Ezzel szemben a magukat tudósoknak nevezők körében minden időben megfigyelhető volt egy különös dogmatizmus, mely áthatolhatatlan falaival legalább annyira hátráltatja a tudomány fejlődését, mint ahogyan a vallásos dogmatizmus hátráltatja a hívő emberek spirituális épülését. A tudományos dogmatizmus különben is igen közel áll az egyházi dogmatizmushoz, mert a dogmák védelmezőinek motivációja gyakorlatilag semmiben sem különbözik.

A tudományos élet minden területén megfigyelhető az ún. "szent tehénné" válás. A szent tehenek tételei idővel  megkövesedett tabukká alakulnak azok körében akik maguk nem képesek tudományos gondolkodásra. Idővel ezekből a tabukból dogmák lesznek, és minden olyan tudóst, aki a dogmákat megkérdőjelezi, kirekesztik a dogmatizmuson nevelkedett "hivatalos tudomány" képviselői. Már ez a kifejezés is sok mindent elárul: "hivatalos tudomány". 

A tudományban nincsen előrelépés kételkedés nélkül. Az igazi tudós arról ismerszik meg, hogy még abban az elméletben is kételkedik, amit ő maga állított föl az előző percben. El sem lehet képzelni hol tartanánk már, ha egyes körök puszta érdekből, vagy egoizmusból nem sajátítanák ki a történelemtudományt, a régészetet, az antropológiát, és végül, de nem utolsó sorban a fizikát!

Napjainkban számos rendkívüli elme bizonyította már be, hogy a 20. századi fizika, Einsteinnel együtt recseg-ropog. Tökéletesen kidolgozott, ám szisztematikusan elhallgatott elméletek ezrei bombázzák a dogmákat. A hivatalos tudomány úgy tesz, mintha ezek az elméletek, vagy bizonyítások nem is léteznének, miközben tonnaszámra publikálhatnak olyanok, akik a dogmákról értekeznek. Az elméletek módszeres elhallgatásában hazánk az élen járók közé tartozik. Itt az ideje, hogy ennek vége legyen. Tudásfa Akadémia néven pár éve létrejött egy a tudást terjeszteni kívánó lelkes megszállottakból álló társaság. Molnár R. Pál barátom is oszlopos tagja ennek a csapatnak. Az alábbi írása komoly tudományos viták elindítója. Legalábbis külföldön.

Bocsánatos bűn: nem vagyok fizikus. Nekem ez a szint már kissé magas. Biztosan akad ellenben majd valaki, aki meglátja benne a szépséget, és az igazságot.


Nibiru 2006.05.15


 
"A Természetet én egy pompás és nagyszerű szerkezetnek látom, melyet
csak nagyon tökéletlenül vagyunk képesek felfogni, és ami a gondolkodó 
 embert az alázatosság érzésével tölti el. Ez egy őszintén vallásos érzés, 
melynek köze nincs a miszticizmushoz."

Albert Einstein

 

Bevezetés

Ebben a dolgozatban többek között bebizonyítjuk, hogy a táguló vagy deformálódó rendszerekben, mint a Big-Bang kozmológia az elektrodinamika és a kvantumelmélet minden differenciálegyenlete használhatatlan.

A Big-Bang kozmológia a modern materialista, ateista világnézet egyik alappillére, vagy még inkább zászlóshajója. Ezen világnézet hívei azt hiszik, hogy nekik egy jól megalapozott –ércnél is maradandóbb- tudományos hátterük van. Nos szeretnénk tájékoztatni őket, hogy nincs semmiféle biztos háttér, például az elemek keletkezésének elmélete az első három percben semmivel sem tudományosabb, mint a bibliai teremtés mítosza.

Nézetünk szerint a tudomány és ezen belül a fizika nem a végső igazságok gyűjteménye, csak egy eszköz, egy módszer, amivel növelhetjük a tudásunkat az életről, az emberről és történelméről, vagy az univerzumról. Ez nem egy könnyű, sima autópálya, hanem inkább egy kanyargós ösvény, ami tele van kanyarokkal, elágazásokkal és zsákutcákkal. A tudományban nincs királyi út.

 

A Maxwell egyenletek eredetéről

Maxwell az elektromágneses rendszereket leíró híres egyenletei Faraday, Ampere és Grassman kísérletein alapulnak. Ezeket az egyenletek eredetileg integrál formában írta fel vákuumbeli rendszerekre [1].

  (1)                                                                                                          


Ez egy globális leírása az elektromágnese rendszereknek, amely tartalmaz minden nélkülözhetetlen adatot. Az integrálegyenletekkel azonban sokkal nehezebb dolgozni, mint a differenciálegyenletekkel. Ezért Maxwell transzformálta az (1) egyenleteit differenciális alakba.

        (2)

 ,
,
,
.

Ehhez a transzformációhoz fel kell használni a jól ismert Gauss és Stokes által bizonyított integrál tételeket. Ez a levezetés megtalálható a legtöbb fizikai kézikönyvben. A (2) egyenletek lokálisan írják le az elektromágneses rendszereket, ami a vizsgált téridőpont infinitezimálisan kicsiny környezetében ekvivalens a globális leírással.

A probléma ezzel az átalakítással az, hogy a Gauss tétel kizárja a vizsgált tértartomány időbeni változását, és a Stokes tétel pedig kizárja a vizsgált felület időbeni változását. Vagyis a Maxwell egyenletek differenciális alakjának használatakor el kell fogadni, hogy azok nem alkalmasak deformálódó rendszerek leírására.

Ez idáig, csak egyetlen megoldási módszerrel találkoztunk a Maxwell integrál egyenletek megoldására, de ez a lehetőség még nem eléggé kihasznált [2].
 

A Planck féle konstans eredetéről

A feketetest sugárzás spektrumának leírása során Planck ugyancsak kihasználta a leírt üreg állandó határfeltételeit. [3]  Az állandó határú üregrezonátor a kerete az állóhullámok módusainak. Planck a klasszikus levezetésében bevezet egy önkényes feltevést a módusok gerjesztésére. Ez hasonlít arra a csalásra, mikor a diákok a mérési jegyzőkönyv elkészítésekor megszorozzák egyenleteiket az úgynevezett jósági tényezővel J . Ha egy J olyan elegáns, mint a Planck féle kvantum hipotézis ezt hívjuk MSzCs-nek (Minimálisan Szükséges Csalás). Természetesen, ha az üreg falai időben változnának, akkor nem alakulhatnának ki állóhullámok sem. Ha nem alakulnak ki álló hullámok, akkor a kvantálás is lehetetlen.

Ennek a sugárzási modellnek, vannak más gyengeségei is, például a fénynyomás kérdése. Bizonyított tény, hogy a tisztán transzverzális elektromágneses hullámok nem gyakorolnak nyomást, mivel nincs energia-impulzus áramlás a falon. Ebben az esetben nincs fénynyomás és a foton gáz jól ismert állapotegyenlete

        (3)                                           p=u/3

kizárólag akkor vezethető le, ha léteznek longitudinális elektromágneses hullámok is [4]. Természetesen a fénynyomás nem azonos a fény széllel, amit Lebedev mért ki. Mind a mai napig várat magára egy korrekt fénynyomást meghatározó kísérlet.

A sugárzási mezők vizsgálata deformálódó rendszerekben, egy alig vizsgált kérdése a fizikának. Ez egy szűz terület, és hatalmas potenciál az elméleti és a kísérleti fejlődésre, ami teljesen új technológiák forrása lehet. [2]

 

A kvantum mechanika eredetéről

Az első áttörő eredmény a mikroszkopikus rendszerek leírásában a Heisenberg féle mátrix mechanika [5]. Ez volt talán a legfelfoghatatlanabb intellektuális ugrás a fizika történetében. Schrödinger kifejlesztett, egy ezzel ekvivalens, de valamivel emészthetőbb leírást, amit hullám mechanikának neveznek.

        (4)                                         

Természetesen a hullám és a mátrix mechanika is örökölte a Planck féle konstanst, és a vele járó feltételeket. Ez az oka, annak, hogy a kvantum mechanika képtelen a kvantumugrás folyamatának leírására, miközben jól használható a sajátértékek kiszámítására. Tulajdonképpen a kvantum statika lenne a megfelelőbb elnevezés.
 

A relativitáselmélet eredetéről

A 20. század elején Poincare egy meglehetősen bonyolult leírását adta, az elektromágnességnek [7]. Pár évvel később Einstein publikált egy dolgozatot, „A mozgó testek elektrodinamikájáról” címmel [8]. (Mozgó, de nem deformálódó.) Később ezt ismerték el mint a speciális relativitás elméletét. Einstein modelljében. természetesen a Maxwell egyenletek differenciális alakja szerepelt így a relativitás elmélet ugyancsak egy lokális modell állandó határfeltételekkel.

Túl a lokalitási problémán, van néhány cáfoló jellegű kísérlet. Az első a Trouton-Noble kísérlet [9], aminek a leírásához új hallgatólagos feltevéseket kellett bevezetni az elméletbe. A második probléma a Sagnac kísérlet, vagy lézer-giroszkóp technológia [10]. Ez a kísérlet leszűkíti az elmélet használhatóságát a tisztán egyenes vonalú, egyenletes mozgást végző rendszerekre. De vannak sokkal problémásabb mérések is, például a Marinov, vagy a Silvertooth fénysebesség mérések [11], amelyek tapasztalatilag cáfolják a fénysebesség állandóságának axiómáját. A relativitáselmélet hívei, nem akarnak tudni ezekről a mérésekről, a struccokhoz hasonlóan inkább homokba dugják a fejüket. De az is előfordul, hogy  nagyhangon lesarlatánozzák, meghurcolják, öngyilkosságba kergetik szerencsétlen felfedezőket, a magukat szkeptikus valló újkori tudományos inkvizítorok.
 

A Big-Bang mítosz eredetéről

Einstein és csoportja kifejlesztették az Általános Relativitás Elméletet [12]. Ennek a modellnek van néhány szép eredménye a Merkúr perihélium elhajlásának és a fény napkörüli elhajlásának leírásában.

Eredetileg Einstein egy statikus Univerzumot írt le. Egy orosz meteorológus A. Friedmann egy furcsa kritikát írt Einstein megoldásáról [13]. Úgy véljük, hogy ez a fizikatörténet legnagyobb hatású rossz cikke. Megvizsgáltuk és cáfoltuk e dolgozat minden lényeges állítását [14]. Einstein első válaszában ugyancsak elutasította Friedmann ötletét. Később azonban elfogadta az ő nevével fémjelzett új paradigmát, és ezzel a tudomány zsákutcába futott.

Szeretnénk leszögezni, hogy a fentiek miatt a modern fizika minden kísérletileg megerősített eredménye a táguló univerzummal kapcsolatban a J jósági tényezők (matematikai csalások) gátlástalan használatának gyümölcse, vagy valami nagyon különös véletlen.
 

Az Univerzum disszipatív modelljéről

Természetesen lehetséges, hogy az általunk megfigyelt univerzum tágul, vagy még inkább deformálódik, de a modern fizika jelen állapotában nem alkalmas deformálódó rendszerek leírására.

Van azonban lehetőség deformálódó rendszerek leírására is. Ottó Heckmann végzett ilyen irányú kutatásokat, ahol a tökéletes folyadékok Euler egyenleteit használta [16].Továbbfejlesztve ezt a gondolatot, és a reális folyadékok Navier-Stokes egyenletét használva levezethető, egy ugyancsak lokális modell az észlelt univerzum leírására [17], amely mentes a Big-Bang mítosz ellentmondásaitól. Eben a leírásban speciális szeparációt alkalmazunk a tér és az időváltozók szétválasztására, és nemlineáris Riccati egyenletek nyerhetünk. Természetesen ez is lokális modell, de a vizsgált anyag bármely pontján alkalmazható.
 

Következmények

Egy modellt akkor hívunk tökéletesnek, ha elég precízen képes leírni az ismert kísérleteket, és mentes a matematikai ellentmondásoktól. Be kellett látnunk, hogy pillanatnyilag nincs igazán alkalmas modell a deformálódó rendszerek leírására. Ez a modern fizika gyökérproblémája.

A fenti rövid áttekintés arra akart rámutatni, hogy valamivel több szerénységre, alázatra, és nyitott elmére lenne szüksége az uralkodó elméletek híveinek. Gödel és Church bebizonyította, hogy nem lehetséges komplett axiomatikus elméleteket alkotni. Manapság néhány fizikus éppen a végső, mindent leíró elmélet kidolgozásán fáradozik, miközben képtelenek vagyunk leírni egyszerű elektrodinamika rendszereket. Ajánljuk ezt a helyzetet azok figyelmébe, akik a tudományos modelleket mint végső igazságokat, vagy vallási dogmákat próbálják beállítani.

A fizika éve elmúlt, az összes ünnepséggel együtt. Látható volt a tudomány ereje és dicsősége. Itt az ideje a felébredésnek, és látni a való világot. Vagyis a modern fizikának nincs egyetlen modellje, amely képes lenne ellentmondásmentesen leírni a táguló és deformálódó elektromos és kvantum rendszereket. A 20. századi fizika teljes épülete a kvantum mechanikán (ami inkább kvantum statika) és a relativitás elméleten nyugszik. Ismert tény, hogy egy axiomatikus elmélet nem lehet részben rossz. A legcsekélyebb változtatás az axiómarendszerben, egy teljesen új elméletet generál. Így aztán elkerülhetetlen a teljes modern fizika újraszámolása és újraépítése. A 20. századi fizika 1905-ben kezdődött, mikor a siker utáni vágy meghaladta a korrektség utáni vágyat. Ez volt a pozitivizmus győzelme a hagyományos racionalizmus fölött. Egy évszázad, gyakran metafizikus optimizmusa után ismét az alapkérdésekhez érkeztünk el. Be kell látnunk, hogy ez a 20. századi fizika vége, de minden vég egy új kezdetet hoz magával. Egy új paradigma indulása várható.

Olyan meglepően könnyű volt lerombolni a modern fizika épületét, amit kutatók ezrei emeltek egy évszázad alatt. Ha a fizika –a modern tudomány legfontosabb, és kísérletekkel leginkább alátámasztott része- úgy tudott összeomlani, mint egy kártyavár, vajon milyen erősek a többi tudományágak? Mi az érvényessége a biológiának, a darwinizmusnak, a történelemnek, vagy a többi tudomány jellegű modellnek, vagy az egész materialista és harcosan ateista világnézetnek. Lehetséges, hogy ezek inkább ideológiai modellek, mintsem racionálisak?

Négyszáz évvel ezelőtt Giordanó Brúnót megégették, ezt követően a nyugati kultúra kettéhasadt, mint egy skizofrén elme. Elkezdődött egy végtelen és értelmetlen háború a vallások és a tudomány között. Hiszünk abban, hogy lehetséges és tudjuk, hogy szükséges egy új kultúrát kifejlesztenünk, amely egyesíti a tudomány és hit értékeit. E nélkül a nyugat valószínűleg el fog tűnni, ahogyan azt Spengler megjósolta [18].

A világ tele van megoldatlan problémákkal, például az olcsó és biztonságos energiatermelés, vagy a tiszta technológiák hiánya. A "modern" tudomány, mint nagyhatalmi tényező, nem tűnik elég hatékonynak ezen kihívások megválaszolásában. Azt javasoljuk, hogy erőforrásainkat a problémák megoldására fordítsuk, és ne töltsünk időt és pénzt elavult elméletek ideológiai védelmezésére, a materialista, ateista világnézet erőszakos terjesztésére, vagy a más paradigmákban gondolkozók üldözésére a tudományos szkepticizmus nevében.
 
Molnár R. Pál


Hivatkozások

[1]       J. C. Maxwell:  A Treatise on Electricity and Magnetism (Oxford- London, Clarendom Press, 1873).

[2]       M. Meszaros, Plasma Science, 1998. 25th Anniversary. IEEE Conference Record Abstracts. 1998 IEEE International on Volume , Issue , 1-4 Jun 1998 p. 160.  Az interneten: http://ieeexplore.ieee.org/search/wrapper.jsp?arnumber=677576

 [3]      M. Planck: Vorlesungen Über die Theorie der Warmestrahlung (Verlag von Johann Ambrosius Barth, Leipzig, 1923);  H. A. Lorentz: Theorie der Strahlung (Akademische Verlaggesellschaft M. B. H. Leipzig 1927).

[4]     P. R. Molnár, T. Borbély, and B. Fajszi, in The Enigmatic Photon, Vol. 4: Developments, ed. by M. W. Evans et al. (Kluwer Academic Publishers, Dordrecht-Boston-London, 1997), Chapter IX,  p. 205.

[5]       W. Heisenberg, Zeitschrift für Physik, 33, 879, 1925.

[6]       E. Scrödinger, Annalen der Physik, 79, 361 (1926).

[7]       H. Poincare, Flammarion ed. (Paris. 1902)., and Compt. Rend., 140, 1504 (1905).

[8]       A. Einstein, Annalen der Physik, 17, 891. (1905).

[9]       Fr. T. Trouton – H. R. Noble, Proc. Roy. Soc. 72, 132 (1903).

[10]     G. Sagnac, Compt. Rend., 157, 708 (1913); J. de Phys., 5, 177 (1914).
P.R. Molnár, M. Mészáros: Modern Nonlinear Optics, Part 3, Second Edition, Advances in Chemical Physics, Volume 119, chap. V., pp. 387-401 (J. Wiley & Sons, 2001).
P.R. Molnár, “On the acoustic of moving bodies”, publication in process in Galilean Electrodynamics.

[11]     S. Marinov, Axiomatic Fundamentals and Experimental Verifications of the Absolute Space-Time Theory, C.B.D.S. Pierne Libert Bruxelles (1977); and Spec. Sc. Techn. 3, 57 (1980).
E. W. Silvertooth and C. K. Whitney, Physics Essays 5,  82 (1992).

[12]     A. Einstein, Annalen der Physik, 49, 769 (1916).

[13]     A. A. Friedmann, Zeitschrift für Physik, 10 377 (1922)., ibid  12, 326 (1924).

[14]     M. Mészáros and P. R. Molnár, Annalen der Physik, 45, 155 (1988);
M. Mészáros and P. R. Molnár, Annalen der Physik, 46, 153 (1989);
P. R. Molnár and M. Mészáros, Annalen der Physik, 46, 381 (1989);

M. Mészáros and P. R. Molnár, Physics Essays 3, 284 (1990);
P. R. Molnár and M. Mészáros, Indian Journal of Pure & Applied Physics 29, 34 (1990);
M. Mészáros and P. R. Molnár, Physics Essays 5, No. 4 (1992).

[15]     A. Einstein, Zeitschrift für Physik, 11, 326 (1922).

[16]     O. Heckmann, Theorien der Kosmologie. Berlin: Springer-Verlag, 1942, chap. 1.

[17]     M. Mészáros and P. R. Molnár, Annalen der Physik, 46, 481 (1989);
P. R. Molnár, Galilean Electrodynamics, 4. 51 (1992).

[18]     O. Spengler, Der Untergang des Abendlades Umrisse einer Morphologie der Weltgeschichte,
C.H. Beck'sche Verlagsbuchhandlung, München, (1923).
 


 

                                       Copyright (c) nibiru.hu  - Minden jog fenntartva. A felhasználási feltételekről itt olvashatsz.