nibiru.hu

 

 


Veritas Vincit!

Honlapom folyamatosan
építés alatt. (v 0.4.56)

Nyitóoldal, változásokInformatikaPolitika, közélet Magyar SzívvelEgészségSzabadidő, hobbiTudományEgyéb írások

Új rendszerváltás - A forradalom vágyálma és a cső alakú pohár                           2007.06.22

Barátaim oldalai


A forradalom vágyálma és a cső alakú pohár

(Ez az írásom része a Gondolatok egy új rendszerváltáshoz c. összeállításnak.)


"A magyar faj nem forradalmár, - a magyar szabadsághős! Ezer év óta minden kitörésünk szabadságharc volt."  (Tormay Cécile: Bujdosókönyv)

Amióta a pártok nélküli részvételi demokrácia gondolatát elkezdtem szerteszét hinteni, volt néhány ember aki - nem értvén miről beszélek -  arra a véleményre helyezkedett, hogy már nem kell sokat várni, és elege lesz az embereknek ebből az egészből, és majd elsöprik a hatalmat. Volt aki konkrét vágyálmokat vetített maga elé, hogy mikor és hogyan zajlik majd le ez a forradalom. "Mert ha egyszer kicsordul a pohár..."

El kell hogy oszlassam a lila ködöket ezzel kapcsolatban. Aki nyitott szemmel jár láthatja, hogy egy a hazug rezsimet elsöprő forradalom nem más, mint vágyálom, melynek bekövetkezési valószínűsége a nullához konvergál. Ráadásul semmin sem változtatna, hiszen bármelyik párt is kerülne hatalomra utána, az is csak egy párt volna a maga becsontosodott kapcsolatrendszerével, érdekstruktúrájával. Lásd erről a Miért pártok nélkül? c. oldalon A piramis probléma c. részt.

Az emberek többségének ma igenis van mit veszítenie egy forradalom kapcsán, ezért bár sokan látják közülük, hogy baj van, a többségük inkább kivár. Csalódottak, sokszor még dühösek is igaz, de egy forradalomhoz nem eléggé elkeseredettek. Azt érzik, - azt éreztetik velük - hogy nincs közvetlen veszélyben a testi épségük, és ha egyre nehezebben is, de elboldogulnak valahogy. Ha pedig a túlélésről van szó, az emberek nagyon ötletesek tudnak ám lenni. Egyesek mindig találnak a szekrényben egy újabb nadrágszíjat, amit meg lehet húzni, mások "trükkökkel" ellensúlyozzák a kiesett jövedelmet, megint mások pedig még többet dolgoznak. Ami ilyen téren folyik, az nagyon hasonlít a melegített béka esetéhez. Ismert, hogy ha egy békát beleteszünk egy fazék hideg vízbe, és azt elkezdjük alulról melegíteni, a béka nem menekül el. A változó helyzethez való folyamatos alkalmazkodás köti le a teljes filgyelmét és energiáját, míg végül hagyja magát megfőzni. Bármikor kiugorhatna, de nem mozdul. Az emberek is kiugorhatnának a fazékból, de nem teszik, mert nincs információjuk arról, hogy egy fazékban vannak és alájuk gyújtottak. Sőt, valahogy úgy vannak ezzel, mint a béka: azt sem tudják, hogy mi az a fazék.

Aki tehát arról szónokol, hogy "ha majd egyszer betelik a pohár", az pusztán kocsmai elméleteket gyárt magának, figyelmen kívül hagyva azt a tényt, hogy ennek a pohárnak nincsen fizikai pereme. Inkább hasonlít egy alul zárt végű, egyre hosszabbodó csőhöz,  ami sosem telik be, mert akik tervezték, számoltak a folyamatosan emelkedő ingerküszöbbel. 

A világot a pénzükkel a háttérből irányítók végtelenül türelmesek. Pontosan tisztában vannak a tömeglélektan rejtelmeivel, hiszen ezen múlik a hatalmuk. Ma már nem követik el azokat a hibákat, mint régen, amikor tényleg túlfeszítették a húrt, fokozva ezzel az átlagemberek összetartozási érzését és erejét, saját érdekeik melletti kiállási vágyát. Mai ténykedéseikkel már igen ritkán váltják ki a tömegek dühös elégedetlenségét, megtanulták a leckét a forradalmak kapcsán. Azzal is tisztában vannak, hogy csak azért uralkodnak még, mert ők irányítják az általunk(!) fizetett fegyveres erőket, de a hatalmuk fabatkát sem ér, ha az emberek nem önként hajtják igába a fejüket, mert akkor nem lehet rajtuk profitot hozni. Az említett képzeletbeli poharat tehát csak olyan ütemben töltögetik a valódi hatalom által távvezérelt politikusok, hogy mindig megvárják az ingerküszöb (azaz a pohár szélének) emelkedését. Az ember tehetetlen ellene, mert ha megpróbálna a hatásnak megfelelő ellenerővel fellépni, akkor már nem tudna élni. Paradox módon azonban minden beletörődésünk, fásultságunk ezt az ingerküszöböt emeli.

Olyan változást kell tehát indukálni a fejekben, aminek kapcsán megszűnik az emberek pénzhatalomtól való függősége, s amely eredményeképpen előbb vagy utóbb több forrást emészt föl a hatalom megtartása az elnyomók számára, mint amennyi hasznot húznak belőle. Akkor fordul majd a világ, és béke köszönt az emberek közé.

Az út

Ha a forradalom nem járható út, akkor merre induljunk? A megoldás lényegét már nagyon sokan elmondták az emberiség történelme folyamán, de sosem hallgattunk rájuk. Mindig azokra hallgattunk, akik azt mondták, hogy harcolnunk kell. Sosem azokra, akik észrevették, hogy ha a rosszal szemben energiát fejtünk ki, az attól csak még erősebb lesz! Nem a világban zajló negatív folyamatok ellen kell tehát küzdeni, hanem azért kell tenni és arra kell összpontosítani, amit szeretnénk, hogy legyen. Aminek a figyelmünket szenteljük, az fog megerősödni. Nem lehet a háború ellen harcolni, csak a békéért tenni. Úgy is fogalmazhatnék, hogy nem lehet a Sátánt legyőzni a saját játékszabályai szerint, mert ha ellene teszünk, csak őt erősítjük. Amire gondolunk, amire az időnket szánjuk, az valósul meg. Akkor is, ha azzal foglalkozunk folyton, és az ellen harcolunk, amit nem szeretnénk, hogy legyen. (Lásd: az ún. Vonzás Törvényének kiterjedt irodalmát.)

Ha eredményt akarunk elérni, nem azzal kell foglalkozni, hogy mit nem szeretnénk, hanem hogy mit IGEN! Ha nem a jelenlegi világ haszonélvezőivel és azok strómanjaival folytatunk meddő vitákat, hanem azoknak egyszerűen hátat fordítva arra koncentrálunk amit megőrizni, vagy létrehozni szeretnénk, akkor elérhetjük a célunkat. Pontosabban csak úgy érhetjük el a célunkat. A NEM-ek világa helyett az IGEN-ek világát kell megteremtenünk a saját közösségeinkben, mely tovaterjedve végül az egész  társadalom sajátjává válik. A kiállás valami mellett nem jelent önfeladást, és főleg nem jelent beletörődést. Az egész dolog csak módszertanában különbözik attól, amit eddig megszoktunk. 

Értelmes célokkal és reményekkel aktivizálható lenne a ma kivárók "melegített békaságra" ítélt tömege, akik csak mostanában kezdenek rádöbbenni, hogy a fizikai megsemmisülésnél, ami most éppen nem fenyegeti őket, ezerszer rosszabb a lelki megsemmisülés, amit a jelenlegi rendszer kínál számukra.

Hogy hol lehet egy ilyen folyamat vége, ha egyszer belekezdünk? Hogy mikor győz az Igazság? Nem lehet tudni. De ha el sem kezdünk valamit tenni érte, akkor sosem lesz vége ennek ami most van. Úgy kell hozzáállni a dologhoz, mint egészséges embernek az élethez: "Ma kezdődik életem hátralévő része." 

Isten országa

Aki valóban él, és lát, az meglátja, hogy a világ melyben élünk, csupa csoda és gyönyörűség. Mindaz ami rossz, az emberi tudatlanság, kapzsiság, hatalomvágy és más gyarlóságok terméke. Csak mi vagyunk érte a felelősek, hogy ez itt nem Isten országa.
Mi vagyunk a felelősek azért, hogy hagyjuk magunkat az orrunknál fogva vezetni néhány tízezer ember által. Mi vagyunk azok, akik rossz felé irányítjuk a tudatunkat, és akik csak reagálunk a körülöttünk zajló eseményekre, ahelyett, hogy alakítanánk őket.

Amikor valaki Isten országáról beszél, akkor a legkülönbözőbb képzetek jelennek meg az emberek agyában. A hívő valami megfoghatatlan égi dimenziót lát maga előtt, a materialista pedig semmit. Többnyire azonban a csodavárás érzése hatja át az embereket, amikor ezt a fogalmat hallják. Hogy majd eljön az Isten és akkor majd elűzi  gonoszságot és minden jó lesz. Nem veszik észre, hogy a Paradicsom ITT van! Csak rajtunk múlik, hogy azzá tegyük a Földet. Csak rajtunk múlik, hogy a Föld olyan hely legyen, ahol a közös emberi tudat, a testvériség érzése kormányozza az emberek életét. Ha ebben a pillanatban úgy is látszik, hogy ez elérhetetlen, az azért van, mert az emberek inkább élnek más emberek elnyomása alatt, mint hogy döntsenek arról, hogy márpedig holnaptól Paradicsom lesz itt.
 
"Isten országa bennetek van és körülöttetek, nem fából és kőből épült házakban". Ha ezt a mondatot megértettük, körülnézve rögtön világossá válik az Istenvárás paradoxona. Fordítva kell tehát gondolkodni. Nem azt kell várni, hogy majd eljön az Isten és megteremti nekünk a Paradicsomot, hanem ha azt szeretnénk, hogy Isten egyáltalán kedvet kapjon arra, hogy valamilyen formában megnyilvánuljon nekünk, akkor először létre kell hoznunk az Ő országát magunkban és körülöttünk!

Ebben sokat segítene egy pártok nélküli demokrácia, ahol senki sem akar uralkodni a másik felett. Ahol legalább jelképesen, de mindig áll egy üres szék az emberek kormányának kerek asztalánál. Egy üres szék: Isten széke.


Nibiru 2007.06.22

Szerkesztve: 2007.08.31


Ajánlott olvasmány:

Ne féljünk használni nemzeti jelképeinket!
 


 

                                       Copyright (c) nibiru.hu  - Minden jog fenntartva. A felhasználási feltételekről itt olvashatsz.