nibiru.hu

 

 


Veritas Vincit!

Honlapom folyamatosan
építés alatt. (v 0.4.56)

Nyitóoldal, változásokInformatikaPolitika, közélet Magyar SzívvelEgészségSzabadidő, hobbiTudományEgyéb írások

Az új rendszerváltás - Címkék és valóság                                                                 2007.06.04

Barátaim oldalai


Címkék és valóság

(Ez az írásom része a Gondolatok egy új rendszerváltáshoz c. összeállításnak.)


A dolgok címkézése általános és természetes dolog, az egyén eligazodását segíti a világban. Addig nincs is baj a címkékkel, amíg azokat valós információk felhasználásával, önállóan ragasztjuk rá valamire. Manapság azonban a cimkézést többnyire nem előzi meg gondolkodás, önálló véleményalkotás, ehelyett a véleménycsinálók által előre legyártott matricákat ragasztunk mindenre. Az ő céljuk pedig nem az eligazodás segítése, hanem éppen ellenkezőleg: a látás elhomályosítása. A rendszer urai és azok talpnyalói, kiszolgálói szánt szándékkal, tervszerűen tévesztik meg az embereket, és ugyanolyan tudatosan hazudnak is céljaik elérése érdekében. Az általuk terjesztett hamis klisék beépülnek az agyakba, és megfosztják az embereket az önálló gondolkodás képességétől. Pavlov és Goebbels elismerően bólogatnának, ha a hatalom jelenlegi tudatformálási módszereit, és elért eredményeit látnák.

A valódi hatalom és az általa irányított média, egy a fejüknél összenőtt sziámi ikerpár. Egyik a másik nélkül nem is létezhetne. A látható hatalmat gyakorló politikusok ennek az ikerpárnak a kegyeltjei és szolgái is egyben. A pártok megalkotják "a program"-ot, a média pedig közvetíti azt az emberek felé. Az ún. megmondóemberek által szándékosan megerőszakolt fogalmak kimondásakor a címkézők agyában a világot irányító hatalom programja fut. Az összezavart fogalmak programja. Az általuk kondicionált elme a készen kapott hamis címkékkel ragasztgatja tele a világát, s többé nem tud különbséget tenni gyógyszer és méreg közt.

A hamis cimkék meggyőződéses emberének nincs igénye a többiek véleményének megismerésére, (ez is a program része) viszont azonnal és könnyedén megcímkézi azt, amivel találkozik, anélkül, hogy a címkék eredeti értelmével tisztában lenne. Egyes címkék rossz helyen vannak, mások pedig eleve hamis információkat tartalmaznak. Teljes a káosz.

Egy ilyen a média által kondicionált embert csak úgy lehet kigyógyítani a betegségéből, ha ő is érzi, hogy valami nincs rendjén de nem tudja megfogalmazni, hogy mi az. Aki élvezi az önkéntes rabszolgaságát, az a személye elleni közvetlen támadásnak él meg minden a meggyőződésével nem egyező véleményt, ezért az ilyen embert még egy igazi rendszerváltás sem biztos, hogy észhez tudná téríteni. Az ilyen embereken csak a rekondicionálás (az agymosás kitörlése) segíthetne. Ez azonban egy hosszabb folyamat, ami csak egy az emberek egymásra utaltságára épülő, igazi demokráciában valósulhatna meg.


Hány a címke?

Jómagam állatorvosi ló vagyok a magamon viselt címkék tekintetében. Leggyakrabban azt szokták rólam állítani, hogy radikális és nacionalista vagyok. Két címke. Ezek véletlenül igazak is a szavak valódi értelmében. Amikor azonban a címkézők kimondják e szavakat, akkor a média által programozott negatív érzelem jelenik meg az elméjükben. Ha sikerül a médiának negatív képzeteket, érzéseket társítani bizonyos fogalmakhoz, akkor már csak fel kell velük címkézni azt aki az útjukban áll. Az emberek sosem fogják megkérdőjelezni a negatív (vagy negatívvá tett) címkéket. Utólag már hiába igyekszik a megcímkézett árnyalni, vagy bizonyítani bármit. Elég egyetlen negatív címke, és az emberek arra fognak emlékezni. Teljesen fölösleges tehát egy jó szándékú embernek a saját igazát bizonygatnia, mikor a hamis címkék eltakarják valakinek a látását. Először a címkéket kell felszámolni.

Hogy milyen vagyok valójában címkék nélkül? Nézzük:

● Célom, hogy mindenki ráébredjen a saját fontosságára, hogy megszabaduljon a ráerőltetett hazugságok rabságából. Hogy önálló és felelős döntéseket tudjon hozni minden ember, ami alatt nem a pártok, a mögöttük álló erők és a média által sugallt elmeprogram robotszerű végrehajtását értem. Vallom, hogy vissza kell adni az emberek gondolkodási és döntési szabadságát. Ebből a szempontból aligha létezik nálam liberálisabb ember a világon.

● Bosszant, ha csak azért jönnek a cégek hozzánk Magyarországra, mert hogy itt olcsóbb a munkaerő, mint tőlünk nyugatra. Ugyanazon okból még a tudata is zavar, hogy a globalizáció kapcsán éhbérért dolgoztatnak gyermekeket valahol a Távol-Keleten, hogy aztán a terméket nyugaton jó drágán eladva a multinacionális tőke még nagyobb profitra tehessen szert. Ha tehát az emberek kizsákmányolásáról van szó, akkor én vagyok a legdühösebb szocialista, akit hátán hordott a Föld.  

● Számomra a nemzethez tartozás, és a hazafiság egy természetes állapot, melyben jól érzem magam, és csak sajnálni tudom azokat, akik nem érzik azt amit én. Ez valami olyasmi mint ismerni a szerelmet, vagy nem. Ha valaki sohasem volt szerelmes, az nem tudja mi a jó benne. Ha tehát nemzeti érzésekről van szó, akkor bizony nacionalista vagyok, mint ahogyan állítják is rólam. Nem is szégyellem. Talán ebből kiindulva azonnal észreveszem, ha valaki csak felhasználja a nemzeti gondolatok áramlatait, hogy a saját politikai karrierjét segítse, és az is szemet szúr, amikor egy politikus akármilyen hátsó szándéktól vezérelve rendszeresen kifogja a szelet a radikalizmus vitorlájából. Ebből persze kiderül, hogy radikális is vagyok. Vallom viszont, hogy a radikalizmus nem szélsőség. A radikalizmus akkor jelenik meg, amikor itt az ideje. Bizonyos helyzetben egészséges gondolkodású ember csak radikális lehet. A radikális szó latin töve a "radix", gyökeret jelent, a radikális tehát olyan valaki, aki gyökeres változást szeretne. Ilyen értelemben az ország nagy többsége jelenleg is radikális, csak nem tud róla. Aki tehát a radikálisokat szélsőségesezi, az vagy az áldemokratikus színház szekértolója, vagy egyszerűen csak visszhangozza a belévert programot. (Persze mindettől függetlenül létezik olyan is, hogy valaki radikálisnak vallja magát, de közben valóban csak  szélsőséges.)

● Ha nem a radikalizmusnak volna itt az ideje, akkor úgy érzem, a konzervativizmus egy ma még ismeretlen formája is közel áll hozzám. Nálunk azonban egyelőre a konzervativizmusról még mindig azt hiszi a többség, hogy az a "maradi" szó szinonimája.

● Bizonyos szempontból anarchista is vagyok. Nem fogadom el ugyanis, hogy az embereknek szükségszerűen egy tekintélyelvű, alá-fölé rendelt viszonyok között működő rendszerben kell élniük. A tekintélynek nincs értelme, ha azt az arché biztosítja valakinek,  és nem magától érdemli ki. Valahogy úgy, ahogy a kor sem érdem, csak egy állapot.

A fentiekkel arra akartam rámutatni, hogy pár torz címkével ellenétben sokkal több valódi címke létezik és nem csak az én esetemben. A címke nem oda való, ahová teszik, a valóság pedig sokszor az ellentéte annak, ami láttatni akarnak velünk.


A valóság


Ha vesszük a fáradságot és helyretesszük a címkéket, kiderül, hogy nem a liberalizmust kell megvetni, (aminek nincs köze a nagytőkét elvtelenül kiszolgáló neoliberalizmushoz), hanem azt kell meglátni, hogy az SZDSZ nem liberális párt! Nem a baloldali, szocialista értékeket kell utálni, hanem azt kell észrevenni, hogy az MSZP nem szocialista, de még csak nem is szociáldemokrata  párt! Nem a nemzeti szellemet és gondolkodást kell gyűlölni, - ami önmagában is abszurd - hanem azt kell felismerni, hogy a Fidesz nem nemzeti párt! Nem a konzervativizmust kell átkozni, hanem megismerve a konzervativizmus eszméit, látni kell, hogy az MDF-nek az ég világon semmi köze nincs a konzervativizmushoz, hiába próbálja magára aggatni ezt a címkét. Ha ezt egyszer felismertük, és megláttuk a hazánkban zajló színházat, rájövünk, hogy nálunk a politikai paletta nem elvek mentén alakul ki. A pártok és azon belül a politikusok viselkedését az határozza meg, hogy ki mennyire vállalja föl vagy tagadja meg azt, hogy magyar. A parlamenti pártok egyben értenek csak egyet: az általuk "jobboldali radikalizmus-nak" nevezett nézetek ne jelenjenek meg a Házban. Ebben a baloldal jó partnerre talált a Fideszben, mely 2002-ben külső és belső nyomásra megszakította a kapcsolatot a nemzeti radikálisokkal. A magyar-paletta egyik oldala tehát jelenleg teljesen üres! Így azonban nem lehet tovább lépni, mert úgyszólván minden olyan megtartó értéket, mely újra nemzetté kovácsolhatná a magyar állampolgárokat, a radikálisok őriznek. Egy esetleges radikálisok nélküli, Fidesz által uralt parlament sem hozna lényegi változást a nemzeti felemelkedés szempontjából. A párt csak tenné a dolgát az immáron kétnyomásosra szűkült politikai gazdálkodásban. A média pedig változatlanul ontaná tovább a címkéket.

Nem a radikalizmus fontosságát akartam ezzel kihangsúlyozni, csak a pártok önmagukra ragasztott címkéit igyekeztem letépkedni, hogy más is alájuk lásson. A legnagyobb kérdés számunkra most, hogy vajon hány ember lehet ma az országban, aki szívesen kiűzné a politikusokat és a pártokat a parlamentből? Hányan szeretnék, ha nem lenne pártos politizálás?  Sokkal többen, mint azt egyesek gondolnák!


Nibiru 2007.06.04

Legutóbb javítva 2010.02.04

 


 

                                       Copyright (c) nibiru.hu  - Minden jog fenntartva. A felhasználási feltételekről itt olvashatsz.